2017-02-28 Admin |

Fogadjunk, eszébe se jutna a gyerekorvosotoknak az egyik leghatásosabb módszer a gyermekkori elhízás ellen

Egy betegség, mely régen csak a felnőtteket érintette. Ma már gyermekkorban is megjelenik: ez az elhízás.
Megelőzésében többet tehetsz a gyermeked egészsége érdekében, mint gondolnád. Azonban nem a szokásos elcsépelt módszerekről beszélünk. 

 

Gyermeked „erősebb” a kelleténél? Biztos vagy benne, hogy csak erről van szó?

A gyerekkori elhízás járványszerű terjedése a köztudat szerint az USA-ban a legdrasztikusabb. A Centers for Disease Control and Prevention (CDC) szerint a 2–5 éves gyermekek 13,9%-a, a 6–11 évesek 18,8%-a és a 12–19 éves serdülők 17,4%-a sorolható túlsúlyosnak. 

Azonban nem kell az országot sem elhagyni drasztikus adatokért. Egy 2003-2005. között 7-10 éves fiúk körében végzett felmérés szerint a túlsúly és  az  elhízás  együttes  prevalenciája  az  egyes  korcsoportoknál  10,3 - 23,4%  volt.  

Mind  a  túlsúly,   mind   az elhízás   előfordulása   az   életkor előrehaladtával folyamatosan nőtt. Míg a 7 éves korosztályban a túlsúlyosak és az elhízottak aránya 6,9% és 3,5% voltak, addig a 10 éveseknél már 15,4% és 7,9%-nak állapították meg.

Az elhízott gyermekek pedig nagyobb eséllyel lesznek elhízottak felnőttkorukban is, mint az egészséges testtömegűek. Onnantól pedig szabad a pálya a felnőttkori elhízás következményeihez: 2-es típusú diabetes, magasvérnyomás-betegség, arthrosis, köszvény, szív- és érrendszeri betegségek stb.

A gyermekkori elhízás elkerülésére a diéta helyett az egészséges életmód jelenthet megoldást - vallja szinte minden szakember. Azonban a családorvosok elfoglaltak, és csak ritkán van lehetőségük arra, hogy behatóan foglalkozzanak az elhízással és annak megelőzésével.

A szülőkön a felelősség.

 

De mit várunk tőlük, ha a szülők sem aktívak?

A szülők reagálásának és az általuk mutatott példáknak nagyobb szerepe van, mint gondolnád. De vajon hány családban látják a gyerekek a testmozgást mindennapi és természetes folyamatnak? Talán észrevetted, de a gyerekek nagy része nem fog magától felállni a számítógép elől és rendszeresen testmozgást végezni.

Az iskolai testnevelésórák sem biztos, hogy elegendő és megfelelő testmozgást biztosítanak nekik. Különösen, ha muszájból van. És amikor csak lehet, szeretik azt elbliccelni.

Az ún. szociális tanulási elmélet szerint, ha megváltoztatjuk a szülők szokásait, akkor az a gyermek szokásainak változásához vezet. Az életmódváltás a kulcs, lehetőleg a családban is.

 

A tánc lenne a legjobb fogyókúra?

A brit egészségügyi miniszter szerint a tánc kiváló eszköze lehet a gyermekkori elhízás elleni harcnak. 

Vajon igaza van?

A brit miniszterek egykori londoni táncházlátogatásuk alkalmával (Laban-központ) kutatások révén bizonyosodhattak meg arról, hogy a táncnak mind fizikai, mind pszichés haszna vannak a gyerekek számára. Sőt, akár a sport helyett is végezhető.

A bristoli egyetem önálló kutatásai szerint a gyerekek számára már az igen kevés testmozgás is beláthatatlan előnyökkel jár. A Laban-féle vizsgálat 328 gyereket vizsgált egy 10 hetes táncprogram keretén belül.

Lehet nem gondolnád, de a kutatás eredménye azt is kimutatta, hogy a tánc pszichés előnyei mellett fokozza a tüdőkapacitást és a hajlékonyságot. Emellett növeli az önértékelést, az önbizalmat és a motiváltságot is egyben. 

 

Milyen kézzelfogható előnyöket jelent a gyereked mindenapjaiban a rendszeres tánc?

Az erő-állóképesség javulása jó hatással van a vázizomrendszer állapotára.
A  cardiorespiratorikus  teljesítőképesség  nő, így csökkenti  a  depressziós  és  szorongásos  tüneteket,  javítja  az  iskolai  teljesítményt.  A fittség eléréséhez pedig nem szükséges, hogy a gyerekek kemény edzésekre járjanak.

Egy Semmelweis  Egyetem   Regionális,   Intézményi   Tudományos   és Kutatásetikai  Bizottság  engedélyezésével folytatott hazai kutatás során   a 2005/2006-os  tanév  2.  félévében 15 hetes edzésprogram kertén belül vizsgáltak meg egyes diákokat, számos életmódi tényező figyelembevételével.

Öt budapesti általános iskolában a megfigyelt adatok szerint a normál súlyú gyerekek mind hétköznap, mind hétvégén kevesebb időt töltöttek képernyő előtt, mint az elhízottak. Mind a túlsúly, mind az elhízás előfordulása magasabb volt azoknál, akik naponta több mint 2 órát töltöttek képernyő előtt; összevetve azokkal, akik legfeljebb 2 órát.

 

Tánccal a kalóriák ellen - már gyerekkorban is

A tánc nemcsak megszabadít a felesleges kilóktól, de mivel akár egyetlen „tanóra” akár mínusz 250-500 kalóriát is jelenthet; hosszútávú megoldás lehet egy szórakoztató és élvezetes testedzésre.

Mindössze 30 perc tánccal kiválthatsz egy hosszabb ideig tartó futást, vagy biciklizést. Több kalóriát éget el, mintha ugyanennyi időt töltenél futással, biciklizéssel vagy úszással.

 

A tánc energetizál

Dr. Nick Smeeton, az University of Brighton szakembere szerint a tánc az összes többi testmozgással ellentétben egy igen fontos tulajdonsággal is rendelkezik: energetizál.
Azaz csökkenti a fáradtságérzetet.

A testmozgás megszerettetése azonban otthon kezdődik.
A gyermeked egészségét őrzöd meg hosszútávon azzal, ha nem a legújabb számítógépes játékot veszed meg neki, hanem abból az összegből beíratod a legközelebbi tánctanfolyamra.

A gyerekeknek tartott tanfolyamok és egyesületek ráadásul rendszeren viszik őket versenyekre, fellépésekre. Így olyan edzésformát találhat magának, amiben sikerélménye is lesz. És nem kell mondani… a példaadás a legfontosabb: így te sem maradj ki egy mindent megmozgató tánctanfolyamról. 

 

 

 

Nyitvatartás

  • 17:15 - 22:00

    Hétfő

  • 18:30 - 22:00

    Kedd

  • 17:15 - 22:00

    Szerda

  • 17:15 - 22:00

    Csütörtök

  • 17:15 - 22:00

    Péntek

  • -

    Szombat

  • 17:45 - 19:45

    Vasárnap

Cím

1074 Budapest, Dohány utca 82.
Bejárat a Hársfa u. felől

+36 20 945-8521

info@kekdunatanciskola.hu

Feliratkozás hírlevélre

Elfogadom a feltételeket! (Bővebben)

© 2016 Minden jog fenntartva - Weboldal készítés

Tetejére