Táncokról

Latin-amerikai táncok

Rumba:
A Rumba több kubai páros tánc gyűjtőneve. A rumba szó már régóta ismeretes, jelentése "ünnep" vagy "tánc". A táncot az erotikus játék, az izzó szerelmi versengés jellemzi. Sok figurában a nőies csábítóművészet is megmutatkozik. A nemek párbeszédében a nő ingadozik az odaadás és az elutasítás között, a férfi a vonzódás és a függetlenség között. Ennek fontos kifejezőeszközei a csípő- és medencemozgások. A XIX. századi leírásokban szenvedélyes, csábító táncként említik, melyben a nő arra törekszik, hogy a férfit kihívó csípőmozgásával elcsábítsa. A csípőmozgások a Rumba tipikus elemei. Ezek a nyújtott lábra való súlyáthelyezés eredményeképpen jönnek létre. Az esztétikus, szép tánc érdekében különböző jazz-elemeket is átvettek a Rumbába.

Samba:
A Samba eredetileg több táncforma gyűjtőneve, melyeket az elmúlt évszázadokban az afrikai néger rabszolgák vittek magukkal Kongóból, Szudánból és Angolából új hazájukba, Brazíliába. Abban az időben ez igen népszerű táncfajta volt, melyet "Semba"-nak hívtak, ami a tipikus csípőmozgásokat jelölte.
A gyors, élénk zene ösztönözte a táncos mozgást. A párok nemcsak a továbbhaladásra ügyelnek tánc közben, hanem az ún. Bounce-mozgások életre keltésére is. Ez a mozgás a boka és a térd segítségével jön létre.
A versenyprogramokban 1924-ben és '25-ben merült fel újra ez a brazil tánc Samba néven. A tánciskolák is sikerrel vették fel programjukba a Sambát, ahol főként a haladó szinten kezdték tanulni a táncosok.
Jellegzetessége, hogy a párok hullámmozgással haladnak a teremben. A versenyzők ezt a mozdulatot a medence előre- és hátralendítésével valósítják meg. Az európai Sambába az afrikai mozgáselemek is bekerültek. A táncban gyakran szerepelnek ringó lépések, volta-forgások, "hordók", promenádfutások.

Cha-cha-cha:
A Cha-Cha-Cha mesterségesen alkotott tánc, a Rumbának és a Mambonak egy változata. Viszonylag gyors, kis teret betöltő, rendkívül ötlet dús és játékos hangvételű. Megalkotója Enrique Jorrin egy havannai zenész, aki 1953-ban a túl gyorsan játszott Mambo-ból, melynek nem volt igazán sikere, fejlesztette ki a lassúbb Mambo-Cha-Cha-Cha-t. New York Cityben a Broadway-n a Palládiumot jelölik a Cha-Cha-Cha szülőhelyeként.
A Cha-Cha-Cha szó a zene ritmikus részének tekinthető, - mint a triola - melyet a zenészek érthetően, világosan "kifejeznek" és a táncosok három kis lépéssel interpretálnak.
A Chasse-k a Cha-Cha-Cha-ban azon három lépésnek egymásutániságából jönnek létre, melyeket az alapformában táncolunk. Ügyelünk arra, hogy a lépés nagysága nem lépheti túl a saját csípőszélességet.  A tánc közbeni csípőmozgás a nyújtott lábra való súlyáthelyezés következménye.
A magával ragadó kubai zene, illetve tánc először Észak-Amerikát hódította meg, ahol 1954-től a legkedveltebb divattánc lett. Ugyanakkor Európa is nyitott volt a latin-amerikai eredetű tánc és zene iránt, s hirtelen több országban is népszerű lett a Cha-Cha-Cha. Jellegzetessége, hogy majdnem minden alapfigurája átvihető a Rumbába is. Közben persze ügyelni kell arra is, hogy az átvitt figurák interpretálása mindig megfeleljen az adott tánc karakterének. A tánc alatt a párok szabadnak érzik magukat, jókedv és az egymástól való elragadtatás jellemzi őket. Magabiztosak, egy kicsit játszanak a partnerrel, de ugyanakkor a közönséggel is.

Paso doble:
A Paso Doble bikaviadalt ábrázol, ahol a férfi a matador szerepét ölti magára, a nő pedig a piros kendőét. A férfi és a nő együtt mozog egy képzelt bika körül, miközben flamenco-elemeket és az arénabeli küzdelemre jellemző stilizált figurákat adnak elő.
A tánc alapjául szolgál a "Paso Doble" (kettős lépés), a sarok és a féltalp hangsúlyos lehelyezése valamint a ritmikus haladó lépések. Egyik jellemző eleme az ún. Appel, amely egy energikusan, talpon, helyben táncolt lépés, a térdek enyhe süllyesztésével. Az Appel gyakori bevezető lépése a különböző figuráknak.
A "Paso" táncos karakterét nagymértékben meghatározza a bikaviadal-motívum. A férfitől, mint matadortól elvárják a csaknem elbizakodott büszkeséget, a merész elszántságot és eleganciát, a nőtől az öntudatos távolságtartást, a nagyfokú hajlékonyságot és gyorsaságot - mindezt a férfinak átengedett vezető szerep következményeként. E tánchoz nagy figyelem, ünnepélyes méltóság, tűz és elfojtott önuralom szükséges. A lépéseket az egész izomzat megfeszítésével kell kivitelezni. Csak ezáltal lehet az e táncra jellemző rövid, gyors mozgásokat és a kontrollált pózokat létrehozni. A mindenkori súlyláb térde könnyedén hajlított.


Jive:
A Jive ma nemzetközileg elfogadott elnevezése annak a táncnak, melynek többféle, egymással rokonságban álló afroamerikai elődje volt. Ezekhez tartozott a harmincas évek elején a Lindy Hop, Blues és a Swing. Ezt követte a negyvenes évek sikertáncai közül a Boogie-Woogie, a Jitterburg valamint a Bebop, s az ötvenes években hozzájuk kapcsolódott a Rock & Roll. E táncformákra jellemző volt - s még ma is az - a táncra ösztönző zene, amely ritmikus hangsúlyozásával bűvöletébe vont és von fiatalt és időset egyaránt.
A táncokat az USA-ban honos szabad színes stílusokkal fejlesztették tovább, valamint bővítették a koreográfiákat is. Ezeket a táncokat az amerikai katonák hozták át Európába. A táncban lévő szabad mozgásstílus és az akrobatikus dobások a fiatalság körében gyorsan népszerűvé váltak. A háború utáni időszak uralkodó zenei irányzata a Boogie lett, ám a bírálók egy mérsékeltebb formát kerestek, hogy a tánc ezen módját "szalonképessé" tegyék. Így az angol tánctanárok kialakították - valamivel lassabb zenét használva - az elegáns, de mégis élénk, mozgalmas Jive-ot. A tánc helyhez kötött, a lépések többnyire a Rock (ringó lépések) és a Chasse elemeiből épülnek fel. A Jive egy szembetűnően eleven, fiatalos, tréfás, temperamentumos, ritmusos tánc, melyben a párok lépéseikkel a zenei hangsúlyt emelik ki.


Standard táncok

Angol keringő
Az Angolkeringő a 1920-as években a Bostonból fejlődött ki, mely a Bécsi keringő utódja volt. Érdekessége, hogy a régi "kerek" fordulók mellett már az "egyenes irányú mozgás" új elemeit is tartalmazta.
Az Angolkeringőt származási helye után nevezték el. A tánc a Boston és a Slowfox stílusában kezdett formálódni. Először inkább előretörekvő tánc volt - "dance of passing feet"-nek nevezték -, majd az idők folyamán a megnövekedett fordulásokból következően az ütem végén zárták a lábakat. Szerkezete átlós jelleget kapott, mert a teljes fordulatok bonyolultnak tűntek, s a jobbra ill. balra fordulásoknál csak háromnegyedet fordultak. Az Angolkeringő - melyet lágy, szentimentális zenére táncolnak - ritmikusan lendülő mozdulatai által a legharmonikusabb standard tánccá vált. Táncos jellege a lassú és egyenletesen lendülő, térben haladó fordulómozgásokban nyilvánul meg, melyek törés mentesen uralják a táncparkettet.
Sokan a táncok "királynőjének" nevezik.

Tangó
A Tangó származása elválaszthatatlan az argentin néplélektől és fővárostól, Buenos Airestől, eredete viszont igencsak vitatott. A táncos és zenei befolyás a kubai Habanérából és az argentin Milongából származik. A Tango Argentinot nevezték a modernizált Tangónak, mely főként Buenos Aires kikötőnegyedében, a La Plata nyugati partján terjedt el. A spanyol-argentin mélabúval átitatott Tangó ellentétei a férfias és nőies, kemény és lágy, agresszív és szentimentális vonásokban mutatkoznak meg.
1920-21-ben a dél-amerikai Tangót az angolok megreformálták. Az egyszerűbb verziót tiltakozva fogadták, azonban 1922-ben Londonban rendezett Tangó-konferencián a táncot az angol stílushoz igazították. A szentimentális Tango Argentinot, az eltérő stílusú angol Tangó váltotta fel, melyet rándításszerű mozdulatok (elsősorban a fejé), szenvedélyes előrehaladó mozgások, hirtelen késleltetések és egyértelmű figuralezárások jellemeztek.

A versenytáncos tangóban nincs emelkedés és ereszkedés. Az előrehaladások sarok lépéssel kezdődnek. A térdek végig kissé hajlítottak, a lábak zárásánál sem egyenesednek ki. A lábak helyeződnek és nem csúsznak a talajon, mozgásuk gyors, de kemény hatást nem kelthet. Egyszerű előre és hátra történő haladó lépések - melyeket kissé kanyarodva lehet táncolni - adják a Tangó alapmozgását. Jellegzetessége: a gyors, hirtelen fékezett, erőteljes haladómozgásokban nyilvánul meg, melyek szaggatottan váltakoznak a szenvedélyes dinamika és a feszült szünet között.

Slow-fox
1912-ben Angliában teret hódított a Ragtime, a tánczene első modern formája. Ennek következményeként fejlődött ki a Onestepből a Rag, melynek jellegzetessége a hajlított térddel táncolt lépés volt, s ritmusában a szinkópa is előfordult. Az idők előrehaladtával a Ragtime és Onestep zenéjét lassabban játszották, így a tánc lépései is lelassultak. Jutott tehát idő egy váltólépés, az ún. Chasse bevezetésére, mellyel kifejlődött a Foxtrott. E tánc megtalálható a világtáncprogramban is.
A Foxtrott a lassú és gyors, előre- és hátralépések Chasseval variált, tetszés szerinti váltakozásából állt. Az angol tánctanárok hamar ráépítették saját stílusukat, s így fejlesztették tovább. Az előrehaladó lépéseket sarokkal indították, így sokkal nagyobb lendület keletkezett tánc közben. 1922 körül találták meg a tánc ma is érvényes formáját, majd 1924-től a Foxtrott a más-más gyorsasággal játszott zene alapján egy lassúbb variációra, az ún. Slow Foxtrottra (Slowfox) és a gyorsabb Foxtrottra, az ún. Quickstepre vált szét.
A Slowfox lineáris lépésmintákat követő, művészien megformált, hosszú, sikló járómozgáson alapul. A térdek enyhén nyújtottak, ami azt jelenti, hogy nem feszítettek, hanem flexibilisek és mozgásra készek. A Slowfoxban minden lépés majdnem azonos hosszúságú. A test állandóan haladó mozgásban van. A lábak mozgása folyamatos és a tánc járó jellegét hangsúlyozza. A táncban az emelkedés és az ereszkedés kevésbé kifejezett, hisz egy hosszan elnyújtott hullámmozgást kell láttatni. A test mozgása folyamatos, és váltakozva hol az egyik, hol a másik testoldal lendül kissé előre, mely harmonikus testmozgást, illetve vállvezetést idéz elő. A Slowfox technikailag igényes tánc, ezért a tánciskolákban csak a haladó pároknál kezdik tanítani.

Quick step
A Quickstepet kezdetben "Quicktime Foxtrott és Charleston"-nak nevezték, amely átvette a Chasse-t. A tánciskolák legkedveltebb táncai között tartják számon. Alapmozgását a Chasse-k, Lock Stepek és a külső állásban megtett lépések jellemzik. A tánc az igen gyors, kontrolláltan folyamatos futómozgásokban elevenedik meg. A Quickstep a lépések dinamikájával, elsöprő tempójával valamint a "quick" és "slow" lépések állandó váltakozásával kapja meg szeszélyes elegyét, ám emellett a táncostól nyugodt felsőtesttartást és tiszta lábtechnikát követel meg. Azt mondhatjuk, hogy a Quickstep a legvidámabb és legsziporkázóbb társastánc. Hozzájárult ehhez az is, hogy a II. világháború után alapos stílusváltozáson ment keresztül: kicsi, ritmikus szökellő lépésekkel gazdagodott.

Bécsi keringő
A társastáncok közül a keringőnek van a legrégebbi hagyománya. Neve a német "waltzen" (forogni, keringeni) szóból származik és a talajon sikló lábak forgó mozgására vonatkozik.
A Bécsi keringő, amely 6 lépésből áll, két 3/4-es ütemre volt felosztva és egy teljes fordulással összekötve teljesedett ki balett-technika segítségével. Németország volt a keringővel kapcsolatos események középpontja egészen a húszas évekig, amikor is a valcer úgy egy évtizedig háttérbe szorult a modernebb, dinamikusabb táncformák miatt. Angliában a Bécsi keringő sohasem volt otthonos. A tánc a gyors, egyenletes, szárnyaló, teret betöltő lépésekben és forgásokban fejeződik ki. Zenéjében - amely egyébként mára új lendületet kapott André Rieu keringőkirálynak és zenekarának köszönhetően - sok a vonós hangszer. E csodás melódia táncra ösztönöz minden táncoslábú embert.

 

Divat táncok

Rock & Roll

A Rock & Roll - zenéjét és ritmusát tekintve - nemcsak a legviharosabb táncok egyike, de egy egész irányzat születése is neki köszönhető. A tánc önállósíthatta magát végül azok számára is, akik azt korábban vadul elutasították.

Wolfgang Steuer müncheni tánctanár - aki az Általános Német Tánctanár Szövetség alelnöke, valamint az első szaktanárok egyike - gondoskodott arról, hogy a professzionális táncosok és az első Rock & Roll amatőrök által közösen kidolgozott új figurák, illetve a tánc alap- és akrobatikaformáinak korlátozásai mielőbb közkinccsé váljanak.

A Rock & Roll első virágkora az 1954 és 1958 közötti évekre datálódik, habár ekkor még alig különböztethető meg az akkori rhythm & bluestól, melynek oka az, hogy a tánc három nagy zenei irányzatból fejlődött ki:

  • a jazzből, ami a tipikus Shuffle-ritmust hozta
  • a country & western stílusból, amit csaknem kizárólag fehérek játszottak
  • a rhythm & bluesból, Amerika déli államainak afroamerikaiak által játszott zenéjéből.

A fajok elkülönítése sokáig megakadályozta e különböző stílusirányzatok kölcsönhatását - legalábbis hivatalosan.

 

A rhythm & blues a 40-es és 50-es években a "fekete" szórakoztató zene szinte minden kifejezésformájának gyûjtőmedencéje volt, miközben a 40-es évek swing- és jazzelemeit is magába olvasztotta; kiváltképpen a boogie-woogie-éit, amely egy jazzel rokon blues piano stílus. Eltekintve attól, hogy a rhythm & blues esetében a feketék tánczenéjéről van szó, a fehérek számára főleg a használt szexuális metaforák voltak elfogadhatatlanok. Kampányt indítottak azon disk jockeyk ellen, akik hasonló zenéket szolgáltattak, ám ennek következtében a fiatalok körében egyre nőtt az érdeklődés a "tiltott" zene iránt.

A rhythm & blues letisztult formájában került kapcsolatba a fehérek country & westernjével, ami aztán Rock & Roll-ként vált ismertté. Ezt a zenét egyre több "fekete" rádió játszotta, sőt a "fehér" adók is egyre szívesebben sugároztak ilyenfajta számokat. A fehér zenészekre is nagy hatással volt a Rock & Roll ritmus, s ez beindította a zenei ipart. Chuck Berrytől a Maybellene volt az első olyan szám, amely fekete zenésztől származott, s cover-verzió nélkül is megtalálta az utat a slágerlistára.
1954-ben jelent meg az amerikai piacon a Chords nevû fekete csoport lemeze, az Sh-Boom. Néhány zenetörténész ezt tekinti az első Rock & Roll slágernek, amely mély felháborodást váltott ki az idősebb generációból. Ez a kritika és a fiatalok belőle eredő tiltakozása egy új lendület kezdetét jelentette. A rhythm & blues "kiélezett" formája, a Rock & Roll, a felnőttek világa elleni tiltakozásként fejlődött ki, melyhez inkább Perry Como vagy Frank Sinatra szórakoztató zenéje állt közelebb.

Abban, hogy a Rock & Roll nagy áttörést hozott, szerepe volt Alan Freednek is, aki magát a rock atyjának nevezte. Rádiómûsorai zárásaként énekelt, pl. azt a részt, hogy "Rock, rock, rock everybody - Roll, roll, roll everybody". Ez a szóösszetétel Freed találmánya volt, és segített a Rock & Roll-t új alapokra helyezni. Az 50-es évek végén Alan Freed a Rock & Roll elleni kampány áldozata lett. Amikor az egyik általa szervezett rendezvény töréshez vezetett, Rock & Rollal való felbujtással vádolták meg, s nem sokkal később belekeveredett egy megvesztegetési botrányba is. 1964-ben egy jelentősebb adócsalás miatt ismét bíróság elé állították. Freed megtört emberként halt meg 1965-ben.

A zeneipar már az 50-es években rájött arra, hogy a Rock & Rollban mekkora üzlet rejlik. A népszerûsítés érdekében külön filmet is készítettek a Rock & Rollról. Ebben az időben születtek a következő filmek: "Rock around the clock", "Rock, rock, rock" és "Don't knock the rock", melyekben még Alan Freed is játszott. E filmek a zenéből és a táncból éltek. A foxtrottal vagy a walzerral összehasonlítva forradalmi volt az új táncstílus akrobatikája.

Világi és egyházi intézmények próbálták meg tiltással megtörni az ifjúság Rock & Roll iránti érdeklődését. 1954. április 12., a "Rock around the clock" c. szám stúdiófelvételének napja a rock születésnapjának tekinthető. A Bill Haley-ről szóló hasonló címû filmmel, annak zenéjével és a filmben mutatott tánccal a Rock & Roll végre hivatalosan is megszületett. A "Rock around the clock" lett az első, valóban nemzetközi formátumú Rock & Roll sláger. A Rock & Roll legfontosabb alapító zenészeinek számít Chuck Berry, Fats Domino, Buddy Holly, Little Richard és Bill Haley; azonban igazán egyik sem tudta átvenni a fiatalok bálványának szerepét. S ekkor eljött Elvis Presley ideje. Elvis, a fekete hangú fehér énekes, az ifjú szívek csábítója polgárpukkasztó, izgató csípőmozdulataival és utánozhatatlan énekével célba talált. A zene fejlődése érdekében ugyan édeskeveset tett, de mint előadó, énekes és egész generációk bálványa mégis utolérhetetlen maradt. A Rock & Roll másik nagy slágere lett az "At the Hop" címû, amelyet Danny & The Juniors szerzett. Ez a szám 7 héten keresztül vezette a slágerlistákat.

A Rock & Roll függetlenül attól, hogy régi vagy új zenére szól, ma is - mint hajdanán - lelkesíti az ifjúságot, és az 50-es évek Rock & Roll-generációját is újra lázba hozza. A zene és a tánc is megtalálta helyét. A tánc társaságképes lett. Alig találni olyan tánciskolát, amely nem indít Rock & Roll kurzust. A szabadidős szórakozás mellett a tánc teljesítménysporttá is fejlődött, melyben ma már helyi, nemzeti és nemzetközi bajnokságokat is rendeznek.

A Rock & Roll versenyek ténylegesen a 70-es években kezdődtek. Az akrobatika, kápráztatás és temperamentum mellett sportos jelleget is tükrözött, s ez megfelelt az ifjúkori dinamikának. A svájci René Sagarra hozta át Németországba a 70-es évek elején a Rock & Rollt a rá jellemző ugrálós lépéssel. A németországi Rock & Roll Szövetség a világ egyik legnagyobb Rock & Roll szövetsége. Nemzeti és nemzetközi vonatkozásban 1985 óta táncolnak együtt amatőrök és profik a legmagasabb szinten a 4 osztályban. A legalsó osztály a D, azután jön a C, B, A. Az A osztályban az akrobatikus figuráknak szinte semmi korlátjuk nincs. Rendeznek még Rock & Roll formációs versenyeket tanuló és ifjúsági kategóriában is.

Az alaplépés a zene ritmikus interpretációja. A Rock & Roll táncnál különféle alaptechnikáról van szó: a 4-es, 6-os, 8-as vagy 9-es alaplépésről. A leggyakoribb alaplépés a 6-os, a 9-es pedig a legsportosabb és legnehezebb formája a táncnak, amely rendkívül sok erőt és jó kondíciót követel, mivel itt ugrólépésről van szó. A 8-as alaplépést már ismerjük, a latin táncok ötödik táncaként, és ez a Jive.

A Rock & Roll jellemzője a gyors, lendületes zene. A tánciskolák egyik legkedveltebb tánca. Ma az akrobatikus Rock & Roll külön réteget képez a divattánc versenyeken. A versenyzők az elő- és középdöntőben saját zenére táncolhatnak, míg a döntőben már a helyszínen kapják a zenét, amire a kürt bemutatják. Egy-egy ilyen Rock & Roll verseny óriási sikert arat a közönség köreiben.

Mint ahogy a versenytánc egyik leghíresebb és legnagyobb hagyományokkal rendelkező városa Szombathely (Savaria), úgy a divattáncversenyek egyik fő színhelye Dunaújváros. Évről-évre rengeteg nézőt vonzanak a versenyek e városokba, akiknek többsége felejthetetlen élménnyel tér haza.

Zenei üteme: 4/4-es
Tempó: tudásszint szerint váltakozhat

 

  • kezdő szinten ajánlatos lassabb zenét választani, igazán a 40 ütem/perc lenne az ideális
  • versenyeken 48 ütem/perc


Salsa
Amit ma Salsa néven ismerünk, több évszázados zenei és kulturális lerakódás eredménye. A Salsa kialakulása mélyen a latin-amerikai és karib társadalom történetében gyökerezik. A "salsa" szó jelentése "szósz", "íz", "fűszer", ami a különböző ritmusok keveredésére utal, ugyanis a "Salsa" elnevezés eredetileg magára a ritmusra vonatkozott. Sokan - nem ismerve a "Salsa" szó valódi jelentéstartalmát - a táncot is Salsának nevezik, így egyre inkább ez az elnevezés terjed a világon.

A Salsa zenéje

A Salsa nevének valódi jelentéstartalma mára elhomályosult. A köztudatban a tánc elnevezéseként él, pedig eredetileg a Salsa azt a rendkívül összetett, sokrétű zenei stílust jelentette, melynek kialakulása a XVI. századra nyúlik vissza. Arra az időszakra, mikor megkezdődött az afrikai feketék (szklávék) behurcolása Latin-amerikába.

A szklávék a rabságban is megőrizték és gyakorolták rítusaikat, vallási - mágikus szertartásaikat. Népdalaiknak két alapformája volt: a vallási és a világi dalok, melyek témája a közösség múltjából és jelenéből építkezett. Hangszereiket hím- és nőneműnek tekintették, s tisztelték testüket, lelküket. Legjellemzőbb és legfontosabb zeneszerszámuk a dob volt, annak az életszemléletnek képviselője, melyet őseik földjén hagytak. A mindennapi kínok közepette a dobszóból merítettek erőt a túléléshez, a megújuláshoz.

Az idők során a kubai zenébe beépült a spanyol vándorok vásári éneke, melyet a szklávék átvettek és átültettek saját gondolkodás- és kifejezésmódjukra. Nagy szerepet játszott a zene alakulásában az 1791-ben St. Domingue szigetén (mai Haiti területe) kitört rabszolgafelkelés is. A forradalom elől menekülő franciákkal együtt a nyugat-európai zene is beszivárgott az országba, mely aztán belopta magát a kubai népzenébe és kreolosodott. Így keletkezett több új ritmus is, pl. a bolero, a contradanza és a guajira.

Az első világháború idején jutott el a városokba a himnuszként tisztelt, gúnyos tiszteletlen hangvételű son, mely a sziget feketék alkotta keleti részéből terjedt, s mely a fejlődés egy új impulzusává vált az egész kontinens tánczenéjében. A 30-as évekre annyira megnőtt népszerűsége, hogy minden kubai dalt befolyása alá vont. Így alakult ki a guajira-son, melyet először egy munkás, Joseíto Fernández komponált. Világhírűvé vált dalának címe "Guajira Guántanamera" volt.

A '20-as években az USA-ból a szigetre látogató fekete zenészek hatására a jazz ritmusvilága is keveredett a kubai zenével, ami többek között a Mambo és a Cha-cha-cha születését eredményezte.

Amit ma Salsaként ismerünk, az a konfliktusokkal teli '60-as években született. Ebben az időszakban rengeteg kubai és puerto ricói emigráns érkezett New Yorkba, ahol a társadalom kitaszított és kizsákmányolt rétegévé váltak, ám igyekeztek megőrizni hagyományaikat, kultúrájukat. Az ő közösségük alkotta "Spanish Harlem"-et, vagy ahogy ők nevezték, "El Barrio"-t. Dalaik a közösség sajátos küzdelmeiről, nyomoráról, problémáiról szóltak. A Beatles-mánia elhatalmasodásával és a popzene fellendülésével a karib zene egy időre háttérbe szorult, ám a '60-as évek végére új hangzások és ötletek fejlődtek ki, melyet a latinók és más bevándorlók is átvettek, s ötvözték a kubai és fekete zenével, a rockzenével, valamint a karib és afrikai folklórral. További újítás volt, hogy olyan hangszereket (pl. elektromos keyboard) is felvettek, melyek eltértek a karib hagyományoktól, így a zene elvesztette eredeti tisztaságát, viszont egy durva, lázadó, lüktető hangzást kapott.

 

A Salsa tánca
A Salsa egy különleges módon táncolt Mambo. A két tánc ritmusában, hangulatában, lépéseiben nagyon hasonlít egymásra. Eltérések leginkább a ritmus hangsúlyozásában mutatkoznak, s abban, hogy a Salsa figuráiban, lépéseiben jobban megtartotta az autentikusságot, mint a Mambo.

Az autentikus Salsa egy spontán és bonyolult zene, tánca pikáns, vidám, tüzes és lendületes. Ritmusa lehet lassú vagy nagyon gyors, ami gyakran egy számon belül is változhat. Kialakulásának történetét tekintve két alapstílusát különböztetjük meg, a kubai és a puerto ricói stílust. Zenei örökségének eredete Kuba, de a világban való elterjesztése a puerto ricói latinok érdeme, akik mindmáig népszerű és globális tradícióként őrzik és terjesztik a Salsát.

A kubai Salsát eredetileg Casinónak hívták, és így is hívják a mai napig Kubában, Miamiban és számos más helyen. A kubai Salsát tekintik minden ma ismert Salsa-stílus elődjének, mivel az afrikai és európai kultúra Kubában keveredett a legerőteljesebben. Éppen ezért a puerto ricói Salsa kialakulását is a kubai Casinóra és Mambóra vezetik vissza. A közös eredet ellenére a tánc fejlődése során a kubai és puerto ricói stílus között jelentős különbségek alakultak ki, mivel a kubai Salsa megtartotta a Son ösztönösségét. A tánc jellemzője a játékosság, a hétköznapi történések stilizált előadása. Az idők során a vallási rituálék táncából páros szalontánccá fejlődött. A mai tánctörténészek ezt a stílust az "elvek nélküli tánc"-nak nevezik, mivel itt minden mozdulat megengedett, s maga a tánc a táncos belső szabadságából, a lüktető ritmusokra való természetes reakcióiból fakad.

A puerto ricói Salsa nem sokkal a kubai Casino után keletkezett. Puerto Ricóban a Salsát már eleve páros táncként ismerték meg, mely veszítve vallásos jellegéből a férfi és nő közti vonzalom kifejezőeszközévé vált. Az '50-60-as években a karib térségből megindult emigrációs hullámmal a latin kultúra központja áttevődött az amerikai nagyvárosokba, többek között New Yorkba. Ekkor merült fel, hogy a Casino ösztönszerű rendezetlensége már nem elégítette ki a gombamód szaporodó táncklubok igényeit, ezért létre kellett hozni egy új, egy tudatos táncot, így megalkottak egy a Rumbától és Mambótól kölcsönzött alaplépést, mely a tánc összes figurájában megtalálható, s ami aztán az összes ma ismert latin tánc alaplépésévé vált. Ez az "egy lépés előre...egy lépés hátra" volt a Cuban Rumba alap. Azért tehát, hogy a Salsa világszerte táncolható legyen, az eddig minden irányba ösztönösen mozgó táncost egységes lépés- és ritmuskorlátok közé kellett szorítani. Később az "elvekkel való tánc" irányvonala visszahatott a szülőföldre, Kubára is, ahol ennek hatására fejlődött ki a csoportos kubai tánc, a Rueda De Casino (a párok kört alkotnak, s a vezető folyamatosan bemondja a figurák neveit).

A latin kultúra térhódításával Amerika keleti parti táncmesterei egy tudatos és rendszerezett alaplépésrendszert alkottak, majd ezt követte az alapfigura- és tánctartásrendszer kidolgozása, melyben közreműködtek a kedvelt show-műsorok koreográfusai, balettmesterei és táncosai is. Ebben az időben kezdte alkalmazni a puertoricói stílus a vonalon való táncolás (dancing on the line) elvét, melynek eredményeként Amerikából világhódító útjára indult a latin tánckultúra. Az egységesítés nyomán megszületett egy latin alaptánc, melyből a ritmustól és az előadásmódtól függően lehetett Rumba, Boleró, Mambo vagy Cha-Cha-Cha. A hasonló alap napjaink ismert latin táncainál is megfigyelhető.

A kezdetben megfigyelt legegyszerűbb figurákat alapfiguráknak nevezték, melyeknek több rendszere alakult ki. Közülük legismertebb a New York Nightclub Style, melyet a puerto ricói származású táncos, Eddie Torres dolgozott ki.

Zene: gyors, sodró, áradó, heves, a különböző ritmusok keveredése miatt ritmikusan bonyolult, szinkópált, a Sambához hasonló.

Ütem: 4/4, az első negyedre hangsúlyoz
Ritmus: 1-2-3-4
Tempó: tudásszint szerint 36-52 ütem/perc